Hiba: nem létező nyelvi változat TPM-klub - Európai TPM Intézet - TPM Institute

TPM-klub

Mind több hazai cég vág bele vagy egyelőre csak érdeklődik az olyan korszerű termelési-karbantartási rendszerek iránt, mint a TPM3. E világszínvonal elérését megcélzó vállalatok szakemberei úttörő munkát végeznek, járatlan utakon küzdve próbálnak célt érni. Közös igényük, hogy időszakosan találkozhassanak egymással, megosszák tapasztalataikat, kérdéseiket, félelmeiket és sikereiket. Úgy érezzük, fontos felvállalnunk ennek az elitkörnek a segítését azzal, hogy lehetőséget nyújtunk a rendszeres találkozásra.

2004. március 4-e óta létezik a TPM-klub, mely évi négy alkalommal, különböző helyszíneken tartja üléseit. Itt az érdeklődők egy-két előadást hallgathatnak meg, majd kötetlen "kerekasztal"-beszélgetésen és egy gyárlátogatáson vehetnek részt.

Kikre számítunk? Mindenkire, aki a korszerű termelési, karbantartási rendszerekben érdekelt: TPM3, Lean, 5S, RCM, CMMS, Kaizen stb.

Eddigi "házigazdák":

  • AGMI Anyagvizsgáló és Minőségellenőrző ZRt. / 2008
  • Alcoa-Köfém Kft. / 2013
  • Audi Hungaria Motor Kft. / 2006 és 2013 gyárlátogatás
  • BOS Magyarországi Bt. / 2007, 2008
  • Budapest Airport Zrt. / 2008
  • Castrol Hungária Kft. / 2006
  • Dreher Sörgyárak ZRt. / 2004
  • Festo-AM Gyártó Kft. / 2010
  • GEDIA Hungary Kft. / 2012
  • GE Hungary Kft. Energie Division Veresegyháza / 2011
  • Grundfos Magyarország Gyártó Kft.
  • HENKEL Magyarország Kft. / 2008
  • Holland Colours Hungária Kft. / 2006
  • IBM Magyarországi Kft. / 2007
  • Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. / 2004, 2012
  • Knorr-Bremse Vasúti Járműrendszerek Hungária Kft. / 2006, 2007, 2009, 2010, 2011
  • Le Belier Magyarország ZRt. / 2007
  • Linamar Hungary ZRt. LPD divízió / 2012
  • MOL-LUB Kft. / 2008
  • National Instruments Hungary Kft. / 2010
  • Pick Szeged Zrt. / 2012
  • Reálszisztéma Dabasi Nyomda ZRt. / 2005
  • Robert Bosch Power Tool Kft. / 2009
  • SCHOTT forma vitrum Kft. / 2009
  • STI Petőfi Nyomda Kft. / 2006



TPM-klub               2013. június 18.

Gyárlátogatás az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft.-nél



Kíváncsi, hogy hogyan működik a TPM az autógyártás fellegvárában? Látogasson el Ön is TPM-klubunkra!

A győri székhelyű AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. az Audi konszern tagja, az Audi és Volkswagen-konszern központi motorszállítója. Ezen kívül az Audi TT Coupé és a TT Roadster sportautók is Győrben készülnek.

Az Audi Hungaria évek óta Magyarország egyik legnagyobb árbevételt elérő vállalata, és az ország egyik legnagyobb exportőre.

Program:

8:45 – 9:15 : Résztvevők fogadása

Helyszín: Kék Golyó Étterem és Tekéző; H-9011 Győr, Lehár Ferenc út 47. (Győrszentiván)

9:15 – 9:20: Megnyitó, üdvözlés, szabályok

/ Péczely Csaba – A.A. Stádium Kft. /

9:20 – 9:35: Az Audi Hungaria Motor Kft. bemutatása

/ Szollár Lajos – AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. /

9:35 – 10:15: TPM – egy kicsit másképp

/ Szollár Lajos – AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. /

10:15 – 10:30: Kávészünet

10:30 – 11:00: Utazás az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. -hez, bejutás a gyárba

Cím: 9027 Győr, Kardán utca 1.

11:00 – 13:00: Gyártúra két 20 fős csoportban

13:00 – 13:15: Utazás vissza

13:15 – 14:15: Egytálétel

14:15 – 14:20: Zárszó, értékelések leadása

/ Péczely Csaba – A.A. Stádium Kft. /


Az előadások helyszíne:

  • Kék Golyó Étterem és Tekéző
  • H-9011 Győr, Lehár Ferenc út 47. (Győrszentiván)

Jelentkezés:

A korlátozott létszám miatt egy cégtől két főt tudunk regisztrálni. A kitöltött jelentkezési lapokat az office@tpminstitute.eu e-mail címre várjuk 2013. június 13-án 12:00 óráig. Az éves tagsággal rendelkezők számára mindenképpen helyet biztosítunk. Jelentkezzen MOST!

TPM-klub alapszabályok:

  • Kötetlen öltözet
  • Tegeződés
  • Reklámmentesség

Kérdéseivel forduljon hozzánk bizalommal, készséggel állunk rendelkezésére:

Szíjj Mariann

20/989-41-28

Tisztelettel és üdvözlettel:

dr. Péczely György


MOTTÓNK: KLUBJAINKON A SZAKMA A LÉNYEG!

ÖNNEK NEM AKAR SENKI, SEMMIT ELADNI.


CSERÉLJÜNK TAPASZTALATOKAT, GAZDAGODJUNK ISMERETEKKEL!


TPM-klub / Alcoa-Köfém Kft. / 2013. április 25.

Letölthető előadások:

TPM a stabilitás kulcsa - Alcoa-Köfém Kft.
TPM az évek múltával: Fellángolás vagy fenntartható fejlődés - Péczely Csaba - A.A. Stádium Kft.


Galéria


TPM-klub / GEDIA Hungary Kft. / 2012. december 6.

Letölthető előadások:

A GEDIA Hungary Kft. bemutatása - Töreki Balázs - GEDIA Hungary Kft.
Diafert - SAP - Blága Attila - GEDIA Hungary Kft.
Dolgozói ötletrendszer bemutatása - Töreki Balázs és Kocsis József - GEDIA Hungary Kft.
Érdekes, vicces esetek és tanulságok ötven TPM projekt történelméből - Péczely Csaba - A.A. Stádium Kft.

Galéria


TPM-klub / Pick Szeged Zrt. / 2012. szeptember 5.

Letölthető előadások:

Karbantartási adatok kezelése - Dobrovódszky László - Pick Szeged Zrt.
Tapasztalatok az új karbantartási rendszer kiépítésével és bevezetésével kapcsolatban - Pereznyák Tibor - Pick Szeged Zrt.
Egy vállalat, több karbantartási rendszer - dr. Péczely György - A.A. Stádium Kft.

Galéria


TPM-klub / Linamar Hungary ZRt. LPD divízió / 2012. június 27.

Letölthető előadások:

Új berendezések beszerzése, avagy a klasszikus "Korai megelőzés" pillér - A TPM egy elhanyagolt területe - Péczely György - A.A. Stádium Kft.
A karbantartási rendszer felépítése - Kalácsi Tamás - Linamar Hungary ZRt.
TPM az LPD-ben - Balczó János - Linamar Hungary ZRt.
Tervszeru karbantartás, berendezés fejlesztés, diagnosztika - Fehér Gábor - Linamar Hungary ZRt.

Galéria


TPM-klub / 2012. március 28.

Letölthető előadások:

A hét fő bűn, amit a karbantartásban és a termelésben elkövethetünk - Szemelvény a Lean3 - Termelékenység-fejlesztés egységes rendszerben című könyvből - Péczely Csaba – A.A. Stádium Kft. /
Gép, szerelőkészülék és épületgépészet karbantartás vázlatos folyamata 2012
A teamek működésének bemutatása, Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft.

Galéria

OEE - TPM-klub, 2011. december 6.

Letölthető előadások:

Az OEE fogalma, összetevői, célja - dr. Péczely György – A.A. Stádium Kft. /

Galéria



TPM-klub, 2011. október 12.

Letölthető előadások:

CMMS bevezetése - dr. Péczely György – A.A. Stádium Kft. /
Karbantartás- és eszközmenedzsment Maintenance AssistantTM rendszerrel
- dr. Németh András – Anton Kft. /

Maximo az FCI Connectors Hungary Kft.-nél
- Nemes Márk – FCI Connectors Hungary Kft. /

SAP PM - ahogy én látom - Nyeste Zsolt – Grundfos Manufacturing Kft. /
GE-s tapasztalatok a MegaMation CMMS-ről - Dankó István – GE Lightning /

Galéria

TPM-klub / 2011. június 8. Grundfos

Letölthető előadások:

Egy funkció születése - Nyeste Zsolt – Grundfos Magyarország Gyártó Kft. /
A sikeres TPM építés kulcsa - dr. Péczely György – A.A. Stádium Kft. /


TPM-klub / 2011. március 30. GE Hungary Kft. Energie Division Veresegyház

Letölthető előadások:

A TPM egy elhanyagolt területéről: Facility és „segédüzemi” berendezések - dr. Péczely György, A.A. Stádium Kft. /


"pót" TPM-klub a Knorr-Bremse budapesti gyárában
2011. március 2-án!

Letölthető előadások:

TPM és a vállalati célok - Péczely Csaba, A.A. Stádium Kft.


TPM-klub a Knorr-Bremse budapesti gyárában
2010. december 1-én!

Letölthető előadások:

TPM és a vállalati célok - Péczely Csaba, A.A. Stádium Kft.


TPM-klub Extra 2010. szeptember 29-30-án!

Letölthető előadások:

TPM-klub - Extra - dr. Péczely György, A.A. Stádium Kft.
Az OEE-ről - Péczely Csaba, A.A. Stádium Kft.
Műszaki diagnosztikák alkalmazása -dr. Péczely György, A.A. Stádium Kft.
Karbantartási tevékenység felmérése és fejlesztése - Fekete Gábor, A.A. Stádium Kft.
Mérések a karbantartásban. TPM-re jellemző mérőszámok -dr. Péczely György, A.A. Stádium Kft.
TPM és Lean egységes rendszerben - dr. Péczely György, A.A. Stádium Kft.


TPM-klub 2010. szeptember 8-án!

Letölthető előadások:

Mérések a karbantartásban. TPM-re jellemző mérőszámok - dr. Péczely György, A.A. Stádium Kft.
A karbantartási rendszer felépítése - dr. Péczely György, A.A. Stádium Kft.