TPM-klub
Mind több hazai cég vág bele vagy egyelőre csak érdeklődik az olyan korszerű termelési-karbantartási rendszerek iránt, mint a TPM3. E világszínvonal elérését megcélzó vállalatok szakemberei úttörő munkát végeznek, járatlan utakon küzdve próbálnak célt érni. Közös igényük, hogy időszakosan találkozhassanak egymással, megosszák tapasztalataikat, kérdéseiket, félelmeiket és sikereiket. Úgy érezzük, fontos felvállalnunk ennek az elitkörnek a segítését azzal, hogy lehetőséget nyújtunk a rendszeres találkozásra.
2004. március 4-e óta létezik a TPM-klub, mely évi négy alkalommal, különböző helyszíneken tartja üléseit. Itt az érdeklődők egy-két előadást hallgathatnak meg, majd kötetlen "kerekasztal"-beszélgetésen és egy gyárlátogatáson vehetnek részt.
Kikre számítunk? Mindenkire, aki a korszerű termelési, karbantartási rendszerekben érdekelt: TPM3, Lean, 5S, RCM, CMMS, Kaizen stb.
Eddigi "házigazdák":
- AGMI Anyagvizsgáló és Minőségellenőrző ZRt. / 2008
- Alcoa-Köfém Kft. / 2013
- Audi Hungaria Motor Kft. / 2006 és 2013 gyárlátogatás
- BOS Magyarországi Bt. / 2007, 2008
- Budapest Airport Zrt. / 2008
- Castrol Hungária Kft. / 2006
- Dreher Sörgyárak ZRt. / 2004
- Festo-AM Gyártó Kft. / 2010
- GEDIA Hungary Kft. / 2012
- GE Hungary Kft. Energie Division Veresegyháza / 2011
- Grundfos Magyarország Gyártó Kft.
- HENKEL Magyarország Kft. / 2008
- Holland Colours Hungária Kft. / 2006
- IBM Magyarországi Kft. / 2007
- Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. / 2004, 2012
- Knorr-Bremse Vasúti Járműrendszerek Hungária Kft. / 2006, 2007, 2009, 2010, 2011
- Le Belier Magyarország ZRt. / 2007
- Linamar Hungary ZRt. LPD divízió / 2012
- MOL-LUB Kft. / 2008
- National Instruments Hungary Kft. / 2010
- Pick Szeged Zrt. / 2012
- Reálszisztéma Dabasi Nyomda ZRt. / 2005
- Robert Bosch Power Tool Kft. / 2009
- SCHOTT forma vitrum Kft. / 2009
- STI Petőfi Nyomda Kft. / 2006
TPM-klub 2013. június 18.
Kíváncsi, hogy hogyan működik a TPM az autógyártás fellegvárában? Látogasson el Ön is TPM-klubunkra! A győri székhelyű AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. az Audi konszern tagja, az Audi és Volkswagen-konszern központi motorszállítója. Ezen kívül az Audi TT Coupé és a TT Roadster sportautók is Győrben készülnek. Az Audi Hungaria évek óta Magyarország egyik legnagyobb árbevételt elérő vállalata, és az ország egyik legnagyobb exportőre. Program: 8:45 – 9:15 : Résztvevők fogadása Helyszín: Kék Golyó Étterem és Tekéző; H-9011 Győr, Lehár Ferenc út 47. (Győrszentiván) 9:15 – 9:20: Megnyitó, üdvözlés, szabályok / Péczely Csaba – A.A. Stádium Kft. / 9:20 – 9:35: Az Audi Hungaria Motor Kft. bemutatása / Szollár Lajos – AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. / 9:35 – 10:15: TPM – egy kicsit másképp / Szollár Lajos – AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. / 10:15 – 10:30: Kávészünet 10:30 – 11:00: Utazás az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. -hez, bejutás a gyárba Cím: 9027 Győr, Kardán utca 1. 11:00 – 13:00: Gyártúra két 20 fős csoportban 13:00 – 13:15: Utazás vissza 13:15 – 14:15: Egytálétel 14:15 – 14:20: Zárszó, értékelések leadása / Péczely Csaba – A.A. Stádium Kft. / Az előadások helyszíne:
Jelentkezés: A korlátozott létszám miatt egy cégtől két főt tudunk regisztrálni. A kitöltött jelentkezési lapokat az office@tpminstitute.eu e-mail címre várjuk 2013. június 13-án 12:00 óráig. Az éves tagsággal rendelkezők számára mindenképpen helyet biztosítunk. Jelentkezzen MOST! TPM-klub alapszabályok:
Kérdéseivel forduljon hozzánk bizalommal, készséggel állunk rendelkezésére: Szíjj Mariann 20/989-41-28 Tisztelettel és üdvözlettel: dr. Péczely György MOTTÓNK: KLUBJAINKON A SZAKMA A LÉNYEG! ÖNNEK NEM AKAR SENKI, SEMMIT ELADNI. CSERÉLJÜNK TAPASZTALATOKAT, GAZDAGODJUNK ISMERETEKKEL!
|
TPM-klub / Alcoa-Köfém Kft. / 2013. április 25. Letölthető előadások: TPM a stabilitás kulcsa - Alcoa-Köfém Kft.TPM az évek múltával: Fellángolás vagy fenntartható fejlődés - Péczely Csaba - A.A. Stádium Kft. |
TPM-klub / Pick Szeged Zrt. / 2012. szeptember 5. Letölthető előadások: Karbantartási adatok kezelése - Dobrovódszky László - Pick Szeged Zrt.Tapasztalatok az új karbantartási rendszer kiépítésével és bevezetésével kapcsolatban - Pereznyák Tibor - Pick Szeged Zrt. Egy vállalat, több karbantartási rendszer - dr. Péczely György - A.A. Stádium Kft. |
|
OEE - TPM-klub, 2011. december 6. Letölthető előadások: |
TPM-klub / 2011. június 8. Grundfos Letölthető előadások: |
TPM-klub / 2011. március 30. GE Hungary Kft. Energie Division Veresegyház Letölthető előadások: |
"pót" TPM-klub a Knorr-Bremse budapesti gyárában Letölthető előadások: |
TPM-klub a Knorr-Bremse budapesti gyárában Letölthető előadások: |
TPM-klub 2010. szeptember 8-án! Letölthető előadások: |





























































































































































